Köszönöm a napot Zengő Márknak és Farkas Tamásnak!
,,plant a tree in my heart, growing from anger, higher and higher with the deepest roots above and the longest branches below that i can climb up and find the way out of this dark forest of sorrow.."
Na de nem az enyém! Ki hitte volna, hogy 24 órán belül két ilyen post is ki fog kerülni?! Ennek persze semmi köze ahhoz, hogy itthon ülök az influenzával dacolva. Semmi. Ahogy azt már leírtam, sokszor erkölcsileg vitatható egy-egy kép felhasználása, ha pedig az ember csinál valamit, azt csinálja kemény brével, ennek jegyében kicsit feljebb tekertem a "leszarom a következményeket potmétert". Remélem mindenki érti a viccet, és én is fogom majd, amint áldozatul esek az első ilyennek. Tessék lássék a második felvonás:
Nem gondolnám, hogy a világ rosszabb hely lett, csak a távközlés, a média által mindenki számára publicitást nyerhet egy másik kontinensen zajló agyrém. Ilyen agymém (hehe) a facebook-on vírusként terjedő, úgy nevezett ’meme’. Nem veszem a fáradtságot, hogy neki álljak mindenféle internetes szakirodalmakat átböngészni arról, hogy mi is ez a jelenség. Inkább a saját tapasztalatimmal operálok, illetve a South Park egyik epizódjának megtekintésével. E szerint, a meme (ejtsd: Mém) egy random kép/rajz stb felhasználásával készült üzenet, lehetőleg minél elcsépeltebb. Viccesnek lett szánva, de csekély számban van valós humoros tartalma. Szólhat nagy rétegeknek, amit mindenki ért, vagy csak egy bizonyos közösségnek. A recept a következő: végy egy képet, amit aránylag sokan láttak már (filmből például), majd írj rá egy, a kép hangulatához passzoló témában valami üzenetet, szöveget. Álszent lennék, ha csak ócsárolnám, hiszen nem egyszer mosolyodtam már el én is egy egy jobban sikerült darabon, talán még egy like-ot is nyomtam rá. Meglovagolván ezt a roppant hullámot, kreáltam egy két ilyen szart én is. Lehet megbántok vele valakit, ez hozzá tartozik, aki nem érti a viccet úgy is savanyú szájízzel fog meghalni. Tehát nem kertelek tovább, itt van pár meme a magyar mászók szürreális valóságából:
Gyönyörű időre ébredtem február nyolcadik napján. Az ablakomon beszűrődő napsugárban fürdőző terráriumlakók a tőlük megszokott lassúsággal vegetáltak. Ahogy néztem őket egyből tudtam, nekem is hasonló képpen illene töltenem ezt a téli napot. Kontakt Nándival, a terv Remete, majd 7C+ high sessioning. A telefonom után matatok, híváslista, Puhatkány. „Na csáákááány!” A szokásos „felveszlek kettőkor, várjál jönne Balázs Petya is, na de mégsem, akkor háromkor ott vagyok, azaz akkor ez péceli időszámításban plusz fél óra.” Lényeg, hogy úton vagyunk, alig várom. Konferancia a Barna-Nándi, Simon B, Patkány-én tengelyen. Simon B már Remeténél. „Na de nézzed már meg, hogy kiszopjuk-e!” Természetesen szánalmasan vizes minden, plan B, Ezüst-hegy. Barna melózik nem éri meg, és amúgy is: Remete helyett Ezüst-hegy?! Éreztük a kontrasztot, bár nekem mindegy csak ne plasztik legyen. Nándi fülese nyomán elindulunk Kecske-hegy felé, valami új potenciált sejtve. Össze-vissza tekergés a budai szerpentineken hegyen-völgyön át. Elég poén a környék, nem tudtam, hogy emberek ilyen színvonalon élnek az országban, ráadásul ilyen szép helyen. A motivált trió kipipálhatja a megérkezést, és a helyet is chease-light megtalálni, ellenben tökéletesen májnusz fuckin’ mitbó. Nem vetemedünk az alsóbb termek csekkolására, minden sáros, nyirkos, nem akartuk ennek kitenni a Gucci öltönyeinket nyilván. Bence haza fele veszi az irányt egy motivált edzésre (erről még később), mi pedig becélozzuk a Memento parkot. Érkezésünk be árnyékolja a tény, nem lesz sokáig teljes a crew, mivel Barna bébisintérkedik. Megesnek a kötelező körök, rámotiválódunk az embertelen hidegben való csapatásra. A mottó: öltözz michelin-babába!
Nem is nagyon tudom, hogy hol kezdjem. Ugyan csak egy délután, csak két óra, csak négy perc, csak egy próba, egy pillanat.. de mégis egy év. 2011 novemberében sikerült elcsípnem a Spider Kupa utolsó fordulóját. Megtetszett a téma, így elhatároztam: jövőre elnézek mind a négy selejtezőre, mert ez bizony nem kicsit fun! A jam versenyek a 2009-es Everest Real Boulder Jam óta a szívem egy részébe költöztek, ott faszán berendezkedtek, és azóta is nagy imádatnak örvendenek a háztájon. Az első két forduló után tavasszal úgy álltak a dolgok, hogy ebből még bármi lehet, az őszi duo után pedig lett is, ötödik helyen jutottam döntőbe, hatalmas az öröm, bódottá’. Életem első döntője. Zengő Márk, Kucsera Bálint, Komjáti Zoli, Farkas Tomi.. mekkora nevekkel vagyok egy A4-esen?! Ritkán érem el a célom, vagy ha igen, az utána már nem számít, nem értékes. Most először (level up!) ezt nem így éreztem, túlzás lenne büszkeségről beszélni, de elégedett voltam a legjobb 8 közé jutással. Ezzel az elégedettséggel indultam el az otthon melegéből január 20-án 14:00-kor, a telefonomon a lehető legmotiválóbb playlistel.
A múltkori kiruccanás után a Bakonyba, Bence kocsijában maradt a cipőm. "Esetleg szerda este megyek a Boulder Klubba, ha gondolod nézz le egy session és egy Air Max erejéig." Pillanatok alatt pörgettem végig a fejemben a lehetőségek filmjét - nem is kérdés, ott leszek.
Az a hír járta, hogy a fogáscserét legutóbb Komjáti Zoli vezényelte le, ami már önmagában bíztató körülmény, nem is beszélve a jelenlévő társaságról: Gyenes "sohasem fáradok el" Balázs, Horváth "mindig vidám" Gabi és Csohány "vezér" Csabi. Összefutottam Varga Szilvivel, Babcsán Gáborral, Bubb Ferivel, rövid időn belül Travis is befutott, illetve Zoli is bekukkantott egy pacsira. Mire fel a névsor? Nagyon is sokat számít, igyekszem minél több emberrel mozogni, minél több arcot megismerni. Ez részben hozzá tesz a mászásomhoz, motiváló, érdekes és rengeteget lehet tanulni a másiktól. Másrészt, és ezt jelenleg fontosabbnak tartom: emberileg is nagyon sokat ad. Mindenki mesél, újságol, és egy egészen új világba nyerek bepillantást minden egyes alkalommal. A január/február valahogy mindig is a legnyomasztóbb időszak, ehhez az időjárás is nagyban hozzá járul, de ilyenkor valahogy az ember dolgai sem alakulnak épp a legjobban. Legalábbis erre felé. 2-3 órát mászhattunk, a pozitív légkörnek és a kedves embereknek hála egészen jól ment a mozgás, pedig nem voltam épp kipihent. Travis sörre és sütire invitált Csapajev birodalmába. Erre lehetetlen nemet mondani, habár tudom jól, hamar megmegyek a piától, hát még fáradtan, éhesen. Utóbbit a már említett sütemények megoldják, és a fáradtság is felületi kezelést kap a sörital által. Ha a testemnek akartam volna inkább kedvezni, itt véget is érhetne a bejegyzés, de úgy éreztem meglovagolom a hullámot, és Varjú barátommal tartok az éjszakába. Ha az ember régen találkozott egy jó baráttal, ezer s egy dolog van, amit átbeszélnek, tettük mi ezt pár koktél társaságában a Trafiq bárban. Újabb világ nyílik meg, újabb emberekkel találkozom. Érdekes párhuzamokat vonok a fejemben a magyar mászó és a budapesti bartender közösség között. Az utolsó hév, és az időben ágyba kerülés már csak homályosan derengenek. Immáron négyen hajkurásszuk az amerikai álmot a pesti éjszakában. "Feri-hegyről jöttem egyenest, az Everest expedició tagja vagyok." válaszolok a két lány kérdésére a hátamon mokányul festő 55 literes táska okán. Közben bejutunk a Corvintető nevezetű szórakozóhelyre. Ekkor már javában munkálkodtak bennem a koktélok, amiket egyből megtámogattunk pár számomra ismeretlen eredetű shoot-al. "Ginas víz, igyad!" - kapom a választ a kérdésre. Mindenképp jó tapasztalat teljesen új közösségbe kerülni, ahol az ember addigi életében elért érdemei konvergálnak a nullához, a fejem felett tíz percenként jelent meg a virtuális felirat: level up! Utoljára szeptemberben voltam bulizni a szó szoros értelmében. Szórakozóhely, botrányosan szar zene, gyönyörű és magukat annak gondoló lányok, jó fej és magukat annak gondoló srácok.
Lassan oldódok fel, egy darabig csak iszom az ablaktisztítóm, nézelődöm, kibírom a zajt, amit egyesek zenének neveznek. Próbálok valami kapaszkodót keresni benne, de esélyem sincsen rá. Nem is kell, nem arra van, ezzel meg kell barátkozni. Tisztázzuk, én hallgatok elektronikus zenét is, de ez ZAJ volt. Aggodalmam a rajtam lévő "halálfejes" Veil of Maya póló iránt hamar szertefoszlik, amikor is meglátom a magukat önfeledten jól érző, magyar underground metál színtér kemény-magját. A magamba töltött alkohol mennyiség ekkora megtette a hatását, asszimilálódtam a környezetemhez.
Régen volt már, hogy hazafele kóvályogva gyerekek igyekeztek velem szemben iskolába. Habár fizikailag biztosan nem tett jót a dolog, de mentálisan rendkívül nagy erőt adott. Nem a buli, vagy az alkohol, hanem a társaság, a változatosság, az új tapasztalatok. (Most) úgy gondolom, ezzel sokkal többet nyertem, mintha mászás után hazamegyek és lefekszem aludni, majd másnap kipihenten ébredek. Mind mászásilag, mind emberileg az újban, az ismeretlen megismerésében látom a fejlődés kulcsát. Most kezdem megérteni, amit már sok embertől hallottam, akár egy Dave Graham videóból, akár Bubb Feri próbálta tágítani a tudatom: a mentális állapot van olyan fontos, mint a fizikai felkészültség, és a kettő egyensúlyára van ahhoz szükség, hogy jól érezzem magam. Egyfajta szimbiózis ez, egyik sem létezhet a másik nélkül egészséges körülmények között. Vasárnapig pedig, futás, core-training és sok sok nyújtás, yoga. Spider döntő PSYHED!!!!
,,Ma reggel, amikor felébredtem, úgy éreztem, hogy Tamáska meg tudja mászni a Blitzkrieg Bopot..."
Tömény bézöl január tizenegyedik estéjén a dzsíáj klábban. Az éjfél előtti ágyba kerülés megtörténik, mondván: holnap Ördög-árok. Mára már világossá vált, az idevágó közmondás: halottnak a csók. Kereken hat órakkor indulok az isten egyik háta mögül, a másik felé. A Batthyány tér felé gondolataim egy kérdés köré csoportosodnak: a buliból hazafele tartó félrészeg, átlagos nímand fiatalemberek, vagy az épp munkába tartó, átlagos fogyasztó néz e rám roszabb szemmel. Hamar rájöttem, hogy kurva mindegy, hiszen hamarosan (Árpi Suzukijában) Bence Cliojában "repesztünk" a Bakony felé. A rakparton pofátlanul megengedek magamnak egy kis nézelődést, habár bő öt perces késésben vagyok, de ezt nem hagyhatom ki: Gyors kocsiból-kocsiba pakolás a Kármán kolinál Áprival, majd a pesti oldalon szedjük fel Bálint I(s)zlámot és Tuhamáska von Varkast. GPS nem kell, még akkor sem ha a Gerecse egyesület legkeményebb arcai közül kettő is a kocsiban ül, mert ez biza így volt. Endless fields of körforgalom. Sikerül eljutnunk Várpalotáig. Itt GPS off, hiszen velünk van Ízer B, kinek helyismerete, már második próbára a célfelé juttat minket. A battaiak példáján okulva, megállunk a temetőnél. Tök hülyeség volt, hiszen a higany 0°C alatt tanyázott. A gyaloglást izgalmassá téve, Tomikával a befagyott tócsákon próbálunk keresztül jutni több, de inkább kevesebb sikerrel. A hószállingózás elég hangulatos: "mint egy kibaszott tündér mese". Bálint vezet minket a melegítős tömbhöz. Némi 5A és 7A közötti kavirnyálás után, Ízer made the FA of Serious Blekk (7A+). Kicsi a tömb ötünkre, így hát nyargalunk tovább, a nap főfogásához. A B6-os tömb, méltán az egyik legnépszerűbb az árokban. Mackó, Frank, Téliberek. Ugyan már egy évvel ezelőtt másztam őket, de melegítésre tökéletes mind. Árpi és Bence a Tűz van babámat ostromolják, Ízer pajtás a Der Blonde Hans-on izmozik. Amennyire kivettem a szavaiból, ez neki a helyi mumus, már jó ideje kakaskodnak egymással.
A haza út dulván a padlóla lökött, bár Tomi bétája jónak tűnt: Lidl stop. Az áru nyilván Óriás-Túrórudi, és egyéb nyalánkság. Bálint Veszprémben kipattan, mi folytatjuk a (tor)túrát Pest felé. Köszönjük a lehetőséget, jövünk máskor is! Nice day, w nice company.
01.13. Bence Simon facebook message: "ja amugy Cs, tegnap egy dolgot baszhattamel, de azt meg is tettem: fordítva hajtottam rá az M0-ra, és annyira becsilleztem, h csak az M5ösnél nézem, hogy Szeged!? wáááát? de 11re haza is értem"
Ne basz. De, bizony. Ezennel én is beálltam az internetet hülyeséggel szennyezők sorába, ezzel belűről bomlasztva a rendszert. Én az pedig egyenlő cs, azaz Csanádi Buhence, általában valami mászóteremben vagyok fellelhető. És akkor helyben is vagyunk, mert hogy jelentéktelen életem ezen részét fogom a köz számára is elérhetővé tenni. Már többen taposták ki előttem az ösvényt, gondoljunk csak Bálint Ízerre vagy a 7C+ crewra.
Nyilván más szájíze lesz ennek a dolognak, de a mászós blog, az mászós blog. Lesz itt szó mindenről: mászás sziklán, mászás teremben, mászás házra, fára, villanyoszlopra, hídra, egy szóval amire csak fel lehet mászni. Aztán ahogy hozza a sors, képek, videók (tájak, arcok, megmenések, divat és életmód), hírek, cikkek, beszámolók, kritikák, s a többi. Sokan már az első írásom címén elakadhatnak, ez nem véletlen. Ígérem, szentelek majd egy külön bejegyzést a tanulmánynak, amelyen már jó ideje munkálkodom: 'A XXI. századi mászó színtér nyelvújító hatásai'. Lassan halad a dolog, mert vannak (pacsi Tuhamáska!) olyan tagok a gangben, akik félelmetes gyorsasággal formálják a nyelvet és a felét sem érteni néha annak, amit mondani szeretnének, de erről majd később.
Ha nem is élek olyan szabad életet, mint a Hoff vagy a Patkány, azért a rendszeresség mellé, néha megfér a káosz is. Egy bevett héten három fix pont van (a káosztól eltekintve) kedd és csütörtök Ujjerő, péntek Dzsí-áj kláb. A Gi Klubos sessionökben az a jó, hogy leülepszik a hétköznap pora, az ember fellélegezhet: ,,Na, csináljunk még egyet Máté!" A standard 'friday-quartett' névszerint Rasta Tibi, Máté, BarnaPeti és cs, aki ugye bár én vagyok. A dolog pikantériája a változatok sokaságában rejlik. Kifejtem: A Fantastic4 mellett (először négyes fogatot akartam írni, de azért az elég pornós, nem?!) időszakosan felbukkanak arcok. Leggyakrabban Papír cimboránk, de olyan sessionöket is élt már meg a terem, mint Farki, Tamáska, Patkány, Gergő (a légikurva), Papír, vagy pár hete az incredible 7C+ crew (Barna, Nándi, Peti), Patkány, Papír, Tamáska. Ez azért jó, mert: -változatos közösségben mászhatsz, ami mind mászásilag, mind emberileg vagány dolog -fórumot teremt az arcok között, olyanok is találkoznak, akik amúgy nem -és nem utolsó sorban kellő megmenés után, át lesznek forgatva a fogások gyerek-barátról - csuhapatás barátra.
A dolog másik része, a már három éve futó verseny sorozat, a Names Mean Nothing. Szerettem volna, és a mai napig célom viszonozni ennek az életformának, az embereknek azt, amit kaptam és kapok. Lehet prüszkölni persze, hogy "én sziklán szeretek mászni, jaj megint teremben kell", de ez nálam egyenértékű szöveg azzal, hogy nem nézek csak National Geographicot - azt még is tudod mi volt a Győzike-showban sutyerák! Na, erről ennyit, mászni mindenhol jó, nem kell a rizsa. Oly annyira, hogy versenyezni is jó, főleg ha Jam. 2009-ben rendezték meg az Everestben azt az eventet (bocs), ami engem erre az egész nyalókára ösztönzött, ami egy versenyrendezéssel jár. És figyelj, mert megéri a cucc, tavaly szinte csak jam jellegű versenyek voltak, és sikerük volt. Gi, Miskolc, Spider, Zsombó, Veszprém, Batta. Egyre többen adják a fejüket jamek rendezésére, egyre nagyobb rá az igény. Királyság!
